HTML

Élhetőbb Szombathely!

Friss topikok

5 évig folytatjuk a kampányt!

2014.10.14. 13:51 szepujvilag

Hát, ez most nem sikerült

Minek szépítsük, csúfos kudarc volt az LMP számára Szombathelyen a vasárnapi választás. A 4 éves aktív önkormányzati munka, a (véleményem szerint) a 2010-esnél jobban sikerült kampány, a mind a 14 körzetben felálló képviselőjelölt, valamint az országgyűlési választáson kapott 7%-os helyi eredmény is kevés volt ahhoz, hogy bent maradjunk a városi közgyűlésben. 

 

Országos átlagnál erősebb balosok és civilek

Az okokat nyilván majd elemeznünk kell. Van mit, ám két dolog egészen biztosan közrejátszott:

1. A helyi baloldali együttműködés egészen elképesztő eredményt tudott produkálni, és a körzetek felét képes volt hozni. Ez számomra bevallom őszintén, meglepetés volt, hiszen olyan "ős"-jobboldali körzeteket is tudtak hozni, mint a szombathelyi 6-os választókörzet (északi belváros), a 9-es körzet (Joskar-Ola), a 14-es körzet (Gyöngyösszőlős, Gyöngyöshermán, Szentkirály). Úgy látszik, hogy a választókkal sikerült elhitetni, hogy van lehetőség a váltásra, és ez akár még a külön utas LMP-s szavazóknak is vonzó ajánlat lehetett.

2. A baloldalnál talán még több szavazót vonzott el a Pro Savaria Egyesület (meglepően sok a független jelöltről nem is beszélve). Az LMP-re szavazók még mindig a nagy pártokkal szemben szavaztak a középutasságra, amin most osztozni kellett a civil szervezettel. A Pro Savaria önállóan 2002-ben jutott önállóan mandátumhoz, azóta a Fidesz farvizén hajózott, ám most úgy sikerült kvázi ellenzéki erőként fellépniük, hogy közben ők adták a mögöttünk hagyott ciklus egyik alpolgármesterét, és 4 éven keresztül asszisztáltak a városvezető párt döntéseihez. Ügyesen megoldották ezt a kint is, bent is helyzetet, s a tiltakozó szavazók úgy tűnik, hogy szívesebben adták egy civil szervezetre a voksukat, mint az LMP-re.

 

Vissza a mozgalomba!

A helyi LMP számára a fő kérdés a hogyan tovább? A zöld párt továbbra is parlamenti, Európai Parlamenti képviselettel rendelkező szervezet. Vagyunk, legyünk. Visszük tovább az eddigi ügyeket: fellépünk a környezetszennyezők ellen, a kisközösségekért, az igazságtalansággal szemben. Visszük a civil ügyeket, közgyűlésen kívüli szervezetként (sőt így még inkább) is kezdeményezni fogjuk a részönkormányzatok bevezetését! Visszatérünk mozgalmi gyökereinkhez most, hogy nem kell elveszünk a közgyűlési és bizottsági előterjesztések dzsungelében. És ahogy ígértük a választások előtti utolsó sajtóközleményünkben: "Mi nem zárjuk le a kampányt, 5 évig folytatjuk!"

lmp_3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Szombathely LMP

A bejegyzés trackback címe:

https://horvathzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr976790021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása